GonZOO

Gyermekként már tudtam, hogy mi az ami érdekel… ez nem volt más mint a számítógép és a programok. Igaz ekkor még erősen tapostuk DOS 6.2-t és nagy örömmel pislogtam a Windows 3.1 láttán! Igen ez a történet sem ma volt, azóta már eltelt jó néhány év és körülöttem oly sok minden változott, de én még azóta is a megszokott fanatizmusommal viszonyulok a technika vívmányaihoz!

2000-ben kezdtem el (18 évesen) foglalkozni grafikai programokkal. Ekkor már a ma jól ismert Adobe családot kezdtem tanulmányozni – Photoshop, Illustrator, Flash – , mellette a QuarkXpress tördelőt használtam! Igen itt már tudtam, hogy a Word az nem az én programom!
Ekkor még testvéremmel dolgoztam, elsősorban nyomdai anyagokat terveztünk, tervezett én meg csak lestem, tanultam és próbáltam elsajátítani azt amit Ő már akkor (mondhatom bátran) profi szinten művelt és művel azóta is! Munkáink közé tartozott az Interieur magazin teljes grafikai tervezése, és több utazási irodának prospektusai és a DocuGuard nyomdai munkája is!

2002-ben ahogy a Flash programra ráfeküdtem (Flash 5) éreztem, hogy a programozás erősebben vonz mint a grafikai tervezés, így szépen nekiálltam és a Flash Biblia könyvet (emlékeim szerint kb.5x) kiolvastam! Igen szükség volt, hogy többször olvassam, mivel akkoriban nem sok ismerősöm volt még aki egyáltalán mint programozással foglalkozott volna, így magamra és a web-re, keresőkre voltam hagyatkozva!

2005-ben költöztem Orosházára és itt kezdtem el hasznosítani az eddig összegyűjtött tapasztalataimat. Itt nyílt először lehetőségem, hogy munkaszerűen tegyem ami addig csak hobbim volt!

2006-ban TESCO-s dolgozó lettem Orosházán. Kezdtem grafikusként, majd később elindultam a ranglétrán és Vevőszolgálat, Árintegritás osztályvezetőként végeztem. Itt az Excel és a Visual Basic tudásomat fejlesztettem.

2008-ban kerültem a Gondeco Kft.-hez ahol php-s tudásom fejlesztését erőltettem, mivel itt már kevésbé volt fontos a Flash alapú weboldal készítés, inkább webshop oldalakat készítettünk és már egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk a google optimalizálásra. Ekkor kezdődött a videóvágás, effektezés és a videós utómunkálatok elsajátítása is.

2009 augusztusától vagyok otthoni munkás, így ismét több időt tudok fordítani Önmagam és szakmai tudásom fejlesztésére.

2011 márciusban úgy döntöttem visszatérek szülővárosomba Pestre!

Programok és programozási nyelvek amiket használok és állandóan tanulok
- Adobe Photoshop
- Adobe Illustrator
- Adobe inDesign
- Adobe Flash – AS2 & AS3
- Adobe Premier
- Adobe After Effect
- PHP
- mySQL
- JavaScript – kedvencem a jQuery FrameWork
- Microsoft Word, Excel, Powerpoint és a sok hasonlóan haszontalan kis programok